Az oktatóképzésen újabb házi feladatot kaptunk. A
Matsyasana történetének elmesélése pár mondatban az órai gyakorlás alatt. A
MÁS jóga utolsó ászanája a hal póz, amit 5 légzésig tartunk ki.
Kivitelezése, háton fekvés, két kéz a derék alá vagy
mellé a talajra. Mellkas kiemel, fejtető érinti a talajt. A belégzés orron
keresztül a kilégzés szájon keresztül történik.
Története: A bölcs Király, Szatjavratána a
patak parton az Isteneknek áldozott, amikor egy hal akadt a kezében. A hal
mondta „Kérlek ne dobj vissza! - túl kicsi vagyok, és a nagyobb halak
megesznek. -Védj meg tőlük nagy Király!”
A király hazavitte a halat és egy vízzel teli edénybe helyezte, majd másnap ismét nagyobb lett a hal és nagyobb edénybe kellett helyezni. Ez így ment tovább, amíg már akkora lett, hogy ki kellet vinni a folyóba a halat. Egy idő után a folyó is kicsi lett, ekkor a hal mondta a királynak ” Kérlek nemes Király vígy engem a Tengerbe!” A király ezt is teljesítette. Végül a hal azt mondta a királynak, hogy 1 hét múlva elárasztja a földet özönvízzel, de hálája jeléül őt megmenti. Arra kérte, hogy készítsen egy bárkát, ahol minden állat és növényfajból 1-1 példányt helyezzen el. Ahogy ez bekövetkezet a hal megmentette a bárkát.

A hal
felfedte magát „én Visnu vagyok a lét fenntartója, és az igazak gyámolítója”.
Kinevezte a Királyt a Föld urának „Manu-t”.
Pár szóval
gyakorlás közben:
A Matsh asana, más néven hal póz. Egy hindu Istenről
Visnuról kapta a nevét. Visnu egy hatalmas méretû aranyhal formáját vette föl, hogy megmentse a
Föld lakóit az özönvíztől. A történet, hasonló a bibliai Noé bárkájához.
Belégzésre nyisd a mellkast, tárd ki a szívedet,
fogadd be az újat. Figyeld a vállak és a karok helyzetét. Próbálj belelazulni a
testtartásba.
Kilégzésre, engedj el minden negatív érzelmet,
gondolatot. Fújj ki minden feszültséget. Lazítsd a torkod.
Érezd az ászana jótékony hatását, figyelj az érzetekre, figyelj befelé.
Légy kitartó, mint Matsya és megbocsájtó magaddal és másokkal szemben, mint a
Király.
Mi a tanulság? Ki tudja.
Számomra az, hogy viselkedj úgy másokkal, ahogy elvárod, hogy veled is
viselkedjenek.
Ne légy haragtartó és soha ne add fel.
Ne légy haragtartó és soha ne add fel.
Namaste
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése