2013. április 20., szombat

Vega vagy nem Vega, ez itt a kérdés?


Az Agnisoma oktatóképzésen azt kaptuk házi feladnak, hogy heti 1 blogbejegyzést csináljunk.
Nem vagyok egy nagy bloggoló, de a héten én a következő témával foglalkoztam többet.

Vega vagy nem Vega?
A jógázókról azt gondoltam, hogy biztos minden jógaoktató vegetáriánus. Hiszen aki ennyire tudatos, a táplálkozásában is az.

Vidéki lányként 10 éve - amikor feljöttem Pestre - el sem tudtam volna képzelni, hogy majd én egyszer nem fogom kívánni a húst. A rokonságban van hentes. Édesapám állatokat tartott. Szóval az „alapok” a hagyományos magyar konyha, jó kis magyaros ízek. A vasárnapi klasszikus ebéd húsleves, sült krumpli rántott hússal. 

2007-ben ismerkedtem meg a jógával, először a kismama jógával, amikor kisfiammal voltam várandós. Ekkor még nem voltam tudatos sem étkezés, sem mozgás szempontjából.
Bár arra nagyon emlékszem, hogy a fárasztó irodai munka után, amikor majd szétrobban az ember agya, nagyon jól esett a kismama jóga és az óra végén lévő relaxáció is. Teljesen kipihent voltam utána, úgy éreztem magam, mintha nem is a földön járnék.

Akkor valami megváltozott bennem.

2 évig lekötött a gyerekgondozás, magamra nem igen volt időm. Bár a táplálkozásom és az életmódom már kezdett tudatosabbá válni, de a húsevés még mindig megvolt.

Az elmúlt években, főként az utóbbi fél évben egyre többet jógázok és kevesebb húst eszek. Manapság már nagyon ritkán csinálok magamnak húst. Találkoztam a nyers konyhával, Lénárt Gittával. Gitta oldalán nagyon sok kipróbált receptet találsz, ha kedvet kaptál a nyerskoszthoz. Eleinte el sem tudtam képzelni, mi az, hogy nyers? Saláta salátával, hogy lehet ezzel jóllakni? Masszőr, természetgyógyászként szükségem van bizonyos kalória bevitelre, hogy bírjam a munkát. De kellemesen csalódtam a nyerskonyhában. A turmixok, a nyers sütik elkészítése tényleg nem sok idő, és nagyon finomak. Ha van kedved, próbáld ki!

Az én kedvenc zöld turmixom:
2 marék spenót, 1 alma, 1 banán, fél citrom leve, és kb. 5-6 dl víz (lehetőleg tiszított). Ha van otthon gyömbér, akkor azt is tehetsz bele. Mehet a turmixgépbe, meg is van egy egészséges finom reggeli.


Tanulmányaim során többféle táplálkozási rendszerrel találkoztam, makrobiatika, paleolit, vega, lúgosító étrend, stb. Én is kipróbáltam pár diétát, léböjt, Neera kúra, lúgosító kúra. Hát… akkor jó volt, de miután abbahagytam, olyan hiányállapot jött létre a szervezetemben, hogy bezabáltam, és pár plusz kilóval jöttem ki.
Mindenki magának próbálja ki, mi a jó a szervezetének. Bár nem gondolnám, hogy a mindennapi húsevés jó lenne bárkinek is. Félreértések elkerülése végett, én sem vagyok vegetáriánus, ritkán eszem húst. A családnak azért készítek húst.

A héten elkezdtem olvasni egy könyvet, Napeledel címmel. Mindenkinek ajánlom, akit a nyers táplálkozás érdekel. A könyv nagyon sok receptet tartalmaz, és ayurvédikus szemmel is taglalja a táplálékokat.

Azt hiszem, kicsit elkalandoztam a témától :)

Múlt héten volt nálam masszázson egy kismama, még 5 napja volt a szülésig. Annyira fitt volt és üde, sugárzott az arca. Semmi panasza nem volt, ami ilyenkor szokott lenni. Kismama jógát is tartok, és általában szokott lenni az utolsó pár hetekben lábdagadás, derék-csípő fájdalom, még hányingere sem volt a várandóság idején. 

Elkezdtük a masszázst, és beszélgettem a kismamával. Kiderült, hogy nyersevő vega, és rendszeresen jógázik is. Csak 9 kg körül hízott, én anno 17-t, és nem is nagyon találkoztam olyannal, aki 15 kg alatt volt. Amikor elment, úgy kötötte be a cipőjét, mint a 6 éves fiam, leguggolt. Mesélte, hogy még másnap egy rendezvényt csinálnak, és ott lesz egész nap.

Egy újabb indok, hogy megéri vegának lenni, és rendszeresen jógázni az egészségünk érdekében. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése