2013. szeptember 2., hétfő

Brahmacharya


Brahmacharya – az önmegtartóztatás művészete

Évekkel korábban a kezembe került egy taoista könyv, ami mint utólag kiderült férfiaknak szól. Témája, hogy lehet a szexuális energiát gondozni, fejleszteni és finomítani. Tulajdonképpen a jógában ismert Brahmacharya gyakorlásáról szól.

A brahmacharya  célja a szexuális energia feletti tökéletes uralom elérése, anélkül azonban, hogy kizárnánk a szexuális tevékenység gyakorlásának lehetőségét.
Az ejakuláció csak abban az esetben kívánatos, ha a pár gyermeket szeretne. Hát nem lenne egyszerű ezt a tudást mindenkinek ismerni? A családtervezés mennyivel egyszerűbb lenne.


A brahmacharya nem cölibátus, hanem a mértékletességet jelenti, a szexuális túlzások az életenergia elherdálásához vezetnek, ezt az energiát magasabb állapot elérésére is lehetne irányítani.
Érdekes téma ez. Ismerek olyan embereket, akiknek a heti több (3-4) szex is kevés, míg a női partnerüknek meg már túl sok. Fogadjuk szüzességi fogadalmat?

Hol az aranyközépút? 

„A szexuális jóga taosita tanítása összebékíti ezeket a nézőpontokat, mivel a középutat választja, elismerve, hogy mindkét szélsőségben van az igazság. A megoldás a lehető legegyszerűbb: az örömteli és gyengéd szeretkezés a férfi magjának elveszítése nélkül a lehető legegészségesebb.”

Ha valaki elnyomja a nemi vágyat, frusztrált lehet. Az elfojtás kiegyensúlyozatlanná teheti, elveszíti a testi összhangot, depresszióssá válhat az ember. Túl sokat ehet vagy mással kompenzál. Hallottam olyan esetről, amikor a férjnek nagy volt a szexuális étvágya, a feleségének kevés, a férj szeretőt tartott és lebukott. Újranősült, majd nem csalta meg a feleségét, de kevés volt neki a szexuális együttlét és hamarosan prosztata rákos lett. Nála így jött ki a szexuális energia visszafojtása.
Valójában nagy művészet, hogyan alakítsuk ezt az energiát az agy felé, felfelé egy magasabb cél elérése érdekében.

Manapság sokan perverzek és erőszakosak, mert elvesztik az uralmat a vágyuk felett.

Mennyi az annyi? Ezt neked kell tudnom. Valahol a középen.

Idézet:
Mantak Chia és Michael Winn: Taosita szerelmi titkok (férfiaknak)

Wilis kör


Wilis kör és a jóga

Az agyat és az agytörzset a belső fejverőerek (arteria carotis interna) és a gerinc menti verőerek (arteria vertebralis) látják el artériás vérrel. A nagy artériás törzsek a koponyába belépés után az agyalapon összekötő ágak közvetítésével egy artériás anasztomózis gyűrűt alakítanak ki: Willis-féle circulus arteriosus. Ebből erednek a különböző területeket ellátó nagyobb ágak. Az agykérget ellátó nagyobb artériák között még vannak összeköttetések, de az agy állományába belépő ágak már végartériák. Az agy vénás vérét a belső és felszíni vénák és a vénás öblök (sinus durae matris) gyűjtik össze. Ezekből a vér a belső nyaki visszereken vezetődik el.

A fordított ászanák fokozzák az agy vérellátását is, táplálva az idegsejteket, és elszállítva a méreganyagokat. Javul az agy minden funkciója, a memória, a koncentrációképesség, a fej kitisztul, felfrissül, az álmosság megszűnik, a tanulás könnyebb, az emlékezés javul.
Lehet így kéne tanulni?  :)

Fordított testhelyzetben: a test felemelt alsó feléből hatalmas vérmennyiség zúdul a szív felé, ami által a szív telítődése megnő, és ennek hatásaként nő az oxigéndús kilökött vérmennyiség is. A verőerekben megnő a vérnyomás, amely következtében a szabályozó rendszer működésbe lép. Pihenteti a szívet és a keringést, csökken a vérnyomás. Visszértágulatnál megkönnyebbülnek a lábak, mivel a pangó vér kiürül a végtagjaikból. Erősíti a kart, lábat, gerincet és a tüdőt. Jótékonyan hat az asztmára, orrmelléküreg-gyulladásra, terméketlenségre, álmatlanságra és a menopauza tüneteire. Fiatalítja az arcbőr rugalmasságát, oldja a feszültséget, elűzi a fáradságot.



A fordított testhelyzetben a légzés lassul és mélyebbé válik, mivel a paraszimpatikus idegrendszer aktiválódik, valamint a „hasi szervek súlya a rekeszizmot mély kilégzésre készteti, és ez nagyobb mennyiségű szén-dioxidot, méreganyagot és baktériumot távolít el a tüdőből”, és ezáltal a tüdő sokkal ellenállóbbá válik az időjárás változásaival szemben. 

A fordított testhelyzetű ászanákból lassan kell kijönni.

A fordított testhelyzetű  ászanák végzése közben a máj méregtelenítő munkája fokozódik. Ennek oka, hogy a megváltozott gravitáció miatt a máj szinte masszázsban részesül, valamint a májkapuvénán át beáramló vérmennyiség megnő.

Fordított testhelyzetű ászanákban a szív a fej vonala felett helyezkedik el. A kezdőtől a haladó ászanáig vannak variációk a fordított testhelyzetre. A kezdők közé soroljuk adho mukha svanasana (lefelé néző kutyát), félgyertya. Kicsit nehezebb az eke póz, a haladó ászanákhoz tartozik a fejenállás, kézenállás. Rendszeres fejenállással megelőzhetjük a hátfájást, fejleszthetjük a memóriánkat, koncentrációs érzékelő képességünket. Fordított testhelyzetben légzésünk automatikusan mélyebb lesz, s így több oxigén-dús, friss vér kerül az agyba. Bármilyen, kezdetben érzett légzési nehézség rövid gyakorlás után megszűnik. 

Az agyi érkatasztrófa legtöbbször a reggeli-délelőtti órákban alakul ki, az esetek többségében a következő fenyegető tünetei és előjelei lehetnek:
  • átmeneti látásvesztés az egyik szemen,
  • kettős látás, látótérkiesés,
  • beszédmegértési zavarok,
  • szóformálási nehézségek,
  • zavartság, szédülés, fejfájás,
  • hirtelen fellépő eszméletvesztés.
Ezek a tünetek lehetnek múló jellegűek vagy maradandóak, és együtt vagy külön-külön is előfordulhatnak.
A rendszeres jógagyakorlással megelőzhető az agyi katasztrófák.

Források:
http://aum.hu/fantasztikus-forditott-pozok/
http://www.jogapont.hu/cikk/0000000150/a-forditott-testhelyzet-hatasa-a-szervrendszerek-mukodesere/

2013. augusztus 2., péntek

Chaturanga, Urdhva mukha svanasana, Adho mukha svanasana


Chaturanga

Ebben a pózban, fontos hogy a könyök a vállal egy vonalban legyen, különben hosszú távon nyírja a vállizületet. A könyök a csukló felett legyen illetve közel a felsőtesthez. A lapockát hátrafelé és lefelé kell tolni. Figyelni kell arra, hogy ne essen be a két lapocka közötti felsőháti szakasz. (Gyakori hiba.)  A fenék, a combok, hasizom feszes. Az egész test tónusban van, törzs izmai aktívak, gerinc egyenes, tekintet a talajon, ne törjön meg a nyak. Alapvetően nem egy könnyű póz. Erős váll izomzat kell hozzá. Ha még kezdő vagy előkészítő verziónak a 8 pont tartást javasolt, itt a térd, mellkas, homlok van lent. A chaturanga pózban a test egy vonalban van, neutrális helyzetben van a medence. Ez egy földelő póz is, vata nyugtató.


Urdhva mukha svanasana
Ebbe a pózba belégzéssel jutsz bele chaturangaból. Itt figyelni kell, hogy ne engedd beesni a lapockát, tartsuk szélesen, ebben az elülső fűrész izom segít. Húzd lefelé és hátra a lapockát itt a széles hátizom segít. Karok egyenesek, lábak megfeszítve, térdek elemelkednek a talajtól, rüsztön támaszkodunk. A megfeszített lábak támasztják a derekat. Nyúlik a csipőhajlító izom.



Adho mukha svanasana
Lefelé néző kutya. Egy lefelé nyitott V betű. Nevezik még Hegytartásnak is „Bhudarasana” bár ott van némi különbség a hát és a nyak helyzeténél. Fordított testhelyzet. Ebben a pózban a gerinc egyenes, a test szimmetrikus. A négy végtag egyformán tartja a súlyt. A csípőizomzatának összehúzódásával jár. Rendkívül jót tesz a medence és az alsó háti izmoknak. Nyújtja a hátsó combhajlítót (Hamstring). 

Itt hívnám fel a figyelmet, hogy miért is áldásos ez a póz, ülő munkát végzőknél! Ha ülsz egész nap, mondjuk napi 8-10 órát az irodában, egészen biztosan megrövidülnek a hátsó combhajlítók. Ha még esetleg rendszeresen eljársz futni vagy biciklizni, és lespórolod a nyújtást még jobban fog rövidülni. Ami előbb-utóbb egy derékfájáshoz vezethet! Az ülő munkánál a hasizmok is rövidülnek, mert egy idő után nincs az a hátizom, ami megtartja a gerincet egyenesen. Mellizmok is rövidülnek. Összenyomódnak a belső szervek, rosszabb lesz az emésztés, kevesebb lesz a tüdőkapacitás. Valamint a nyak izmok és a csuklyás izom is „beáll”, kritikus rész a lapocka körüli szakasz is. Hát, ha magadra ismertél, akkor ajánlom bátran a lefelé néző kutyát :)

 
Mert ebben a pózban, megnyújtod a hátsócombot, a hát teljes szakaszát, a karokat, a mellizmot. Erősödnek a kar, hátizmok, lábizmok illetve a boka és lábfej izmai. Hatásos lúdtalpnál is.
Akkor is végezheted, ha fáj a derekad, a lumbális szakasz egyenes marad, erre törekedni kell.  A gerinc egyenes, a fülek a karok mellett legyenek, ne törd meg a nyakad. A lapockákat húzd hátra és távolítsd egymástól, ne engedd a nyakadat felhúzódni, erre kezdőknél figyelni kell. A karok is feszesek, tenyér a talajon, told el magad a talajtól, érezd a mellizmokat is. Ülőgumókkal törekedj felfelé, sarokkal pedig lefelé a talajra. Ha be van rövidülve a hátsó combhajlító, akkor eleinte lehet hajlítani a térdet, a lényeg hogy a hát egyenes legyen.  A combokat befelé csavard, az ülőcsontok távolodnak. Ha felvetted a pózt lélegezz, érezd, ahogy a légzés mozgatja testet, érezd ezt a hullámzó pici áramlást. A dinamikus jógában ez a pihenő póz és tényleg pihentető tud lenni  :)


2013. július 15., hétfő

Lélegezz!


Asztma és a jóga

Egy kedves ismerősömmel beszéltem ma telefonon és elmesélte, hogy időközben asztmás, allergiás is lett. A mentő vitte be, mert nem tudott lélegezni, nem ment a kilégzés és komoly életveszélybe került. 1 hétig oxigént adtak neki infúzióban.

Az illető irodai munkát végez napi 8 órában, nem nagyon mozog, dohányzik.

A jógával, illetve a légző gyakorlatokkal sokat lehetne segíteni az állapotán. Említettem is neki, hogy kéne edzeni a tüdőt. Például pránajámával. A kórházi gyógytornász is mutatta.

De hogyan is történik a légzés?
Egy felnőtt ember tüdejének 3,5 l az űrtartalma. A halott emberben is a visszamaradt levegő 1,5 l. A nyugati kutatások szerint az ülő munkát végző személyek tüdeje 0,5 l levegőt cserél minden egyes lélegzetvételkor. Ez már a pihegés kategória. Be és kilégzéskor tüdönknek csupán 10-ed részét használjuk ki.



A légzésről többet Yesudián könyvében, részletes leírást ad róla. Mindenkinek ajánlom szívből.

De hogyan is lélegezzünk?
Az orron keresztül. 

Sokan a szájon át vesznek levegőt, akár már gyermekkorban is. Sajnos ennek komoly következményei vannak, elsatnyul a pajzsmirigy, megnagyobbodik az orr-garat mandula, amit persze jó nyugati szokás szerint meg kell műteni.
Az orr egy jól működő védőgát, mely nem engedi be a levegő szennyeződéseit a tüdőbe. Szaglószerv, amely nem csak az illatok és bűzők felismerésért felelős. A levegő bacilusai ellen is védekezik.

Sajnos manapság a divatos orrspray-k teljesen szétszedik az orr természetes nyálkahártyáját, és a szaglóideget is tönkreteszik. Több ismerősöm tapasztalta, hogy 2 hét orrspray után nem érzett szagokat, nem tudom azóta visszatért-e a szaglás. Sajnos tudok olyanról, akinek nem. Szóval, óvatosan! Nagyon jól működik az orrmosó kanna, egyáltalán nem kellemetlen és problémás használni. Személy szerint nekem sokkal kellemesebb, mint az orrspray.

A száj már nem ennyire jó védőberendezés. Feladata, hogy védje az emésztőrendszert. A száj is képes levegőt felvenni, ha az orrnyílás eldugul, de nem ez a fő feladata.


Az orr feladata nagy mennyiségű prána felvétele, a tüdőn keresztül vérellátásban részesíti az egész testet. Erős lesz a szívünk, mely a vért szivattyúzza a legkisebb hajszálerekhez.

Az európai ember a tüdő felső részébe lélegzik. De hogy is lehetne teljes jógalégzést végezni egy szűk farmerban vagy egy push-up melltartóban a számítógép előtt? Lehetetlen.
A hasi légzést általában férfiak végzik, őket nem szorítják össze a szűk ruhadarabok.
A teljes jógalégzés a felső, középső, alsó tüdő szakaszt megtölti levegővel, a szervezet a legtöbb oxigénhez juttatja.

A tüdőbajosoknak általában szűk a mellkasa. A légzőgyakorlatok által csökkenthető a probléma.

Yesudián könyvéből idézve:
„A jóga szerint a vér minősége nagyrészt a tüdőben felvett prána és oxigén mennyiségétől függ. Ha a vér kevés pránát és oxigént kap, minősége is másodrendűvé válik, telítődik tisztátalan anyagokkal, a salakot nem szállítja el a szervezetből, s lassan az egész test mérgeződik. De nemcsak a szervezet, hanem annak minden egyes szerve, minden egyes sejtje megsínyli a vér rossz állapotát.”

Az úszás is tökéletes sport a helyes légzésszabályozásra, ha megfelelő a technika. Személy szerint én csak mellúszásban tudok úszni és nem teszem le a fejemet a víz alá, így viszont beáll a csuklyásizmom, szóval több kárt okozok, mint hasznot. Így marad a jóga  :)

És még sorolhatnám tovább…a légzés csodás hatásait és fontosságát.
Ha jógázol a tüdőkapacitásod biztosan jobb lesz, jobb lesz a tartásod, nyitva lesz a mellkasod. Persze itt is meg kell említenem, hogy nem minden oktató helyez hangsúlyt a légzésre.

Lélegezz!